Vadas Réka

Gabona-Oziriszek I.

Betekintés egy templomi rítus rejtelmeibe

A gabona-Oziriszek késő- és görög-római kori (Kr. e. 716- Kr. u. 395) templomi szertartások során készített, földből és gabonából formázott, Oziriszt ábrázoló múmiafigurák voltak, melyeket múmiavászonba csavartak, koporsóba helyeztek és a templomkörzethez tartozó Ozirisz-sírban eltemették őket. A gabona-Oziriszek segítségével egy egyiptomi templomi rítus gyakorlatába nyerhetünk betekintést, összetett szimbolikája révén az ókori egyiptomiak hitvilágához kerülhetünk közelebb. A gabona-Oziriszek készítésének rekonstruálásához egyiptomi források mellett modern természettudományos vizsgálatok szolgálnak segítségül.

Az ókori egyiptomi kontextus

Sarjadó élet múmiába zárva

Az egyiptomiak hitvilága szerint a múmiák nem egyszerűen a halott fizikai, külső burkát, hanem a balzsamozással és a hozzá kapcsolódó mágikus rítusokkal létrehozott, már átlényegült, megistenült halottat jelentették. Ahogy a gabona-Oziriszekben az élettelennek tűnő magvakból élet sarjadt, úgy a koporsóban fekvő élettelen, mumifikált test is új életre kelt a balzsamozás és a szájmegnyitási szertartásai során, melyek által a holttest visszakapta életfunkcióit. A gabona-Oziriszekben így a múmiában kibontakozó új élet szemmel látható bizonyosságként jelent meg.

Halál: azonosulás Ozirisszel

Amikor Ozirisz neve először felbukkan az 5. dinasztia (Kr. e. 3. évezred második fele) kori Piramisszövegekben, már túlvilági istenként szerepel, akinek sorsával az uralkodó halálában azonosulni kíván.

A 12. dinasztiától azonban – a szövegek és régészeti leletek tanúsága szerint – már nemcsak az uralkodók, de a magánemberek is Ozirisszé válhattak haláluk után a megfelelő rítusok, temetkezés és halotti áldozatok révén. A koporsóegyüttes, valamint a temetkezési mellékletként használt amulettek és halotti szövegek az elhunyt túlvilági újjászületését segítették elő. Azok a gabona-Oziriszek, amelyeket magánsírokban és nem temetőkörzetekben találtak, a halott átlényegülésének kellékei voltak.

A 12. dinasztiától azonban – a szövegek és régészeti leletek tanúsága szerint – már nemcsak az uralkodók, de a magánemberek is Ozirisszé válhattak haláluk után a megfelelő rítusok, temetkezés és halotti áldozatok révén. Az egyiptomiak haláluk után Ozirisz istenhez hasonlóan szerettek volna újjászületni, ehhez azonban ugyanazokat a temetési rítusokat kellett elvégezni a halotton, mint a mítosz szerint Oziriszen.

Bár az Ozirisz-mítosz mozzanatai az 5. dinasztia korától kezdve folyamatosan előbukkannak az egyiptomi irodalomban, összefüggő, elbeszélő leírása legkorábban Plutarkhosz Íziszről és Oziriszről szóló művéből (Kr. u. 2. század) ismert. A mítosz szerint Oziriszt féltékeny bátyja, Széth gyilkolta meg, majd testét feldarabolta és tagjait Egyiptom-szerte szétszórta. A halott isten hitvese, Ízisz azonban nővérével, Nephthüsszel felkutatta a maradványokat, majd Thot és Anubisz segítségével egyesítette, vászonba csavarta, és a megfelelő rítusokat elvégezve újjáélesztette az isteni testet.

Ozirisz: Nílus, áradás, gabona

Az ókori egyiptomiak a Nílust, az áradást magával Ozirisszel azonosították, így amikor a Nílus kiáradva megtermékenyítette a földeket, azt hitük szerint Ozirisz maga végezte. Az áradás visszahúzódása Ozirisz halálát, a sarjadás az Oziriszből fakadó újjászületést szimbolizálta.

Minthogy a szőlőültetvényeket szintén a Nílus szent vize termékenyítette meg, nemcsak a gabonát, de a bort is már az Óbirodalomtól (Kr. e. 3. évezred) kezdve kapcsolatba hozták Ozirisszel: mindkettőt az élet és megújulás szimbólumának tekinttették.

Ozirisz Nílussal való azonosságát fejezték ki a görög-római korban (Kr. e. 332–Kr. u. 395) felbukkanó úgynevezett kanópusz-Oziriszek, Ozirisz formájú üreges vagy tömör „edények” is, melyek az Ízisz-kultuszhoz kapcsolódó ünnepi processziókon vettek részt. Dekorációjuk gyakran szoros kapcsolatot mutatott a korabeli koporsókon megjelenő motívumokkal.

A sírokba helyezett temetkezési mellékletekként a Nílus szent vizét, így Oziriszt szimbolizálták, így a halál és újjászületés gondolatával összefonódva a halott átlényegülésének kellékei voltak. A legkorábbi darabok feltehetőleg a Kr. e. 3–1. században készültek, míg a legkésőbbiek a Kr. u. 2. századra tehetők.

A kicsírázó gabona és az újjászületés gondolatának társítása írásos forrásokban már a Középbirodalom korában (Kr. e. 2. évezred első fele) megjelent, tárgytípusként viszont először az Újbirodalom korára (Kr. e. 2. évezred második fele) jellemző Ozirisz-ágyak esetében találkozunk vele.

Ezekbe a sírban elhelyezett, Ozirisz-sziluettet formázó fakeretekbe földet és gabonamagvakat szórtak, majd rendszeresen öntözték őket, hogy kihajtsanak. Az újbirodalmi Ozirisz-ágyak későkori leszármazottai már nemcsak keretek, hanem fából kifaragott öntőformák voltak, csakúgy, mint a Harmadik Átmeneti Korra (Kr. e. 1. évezred első fele) és a Későkorra (Kr. e. 7–4. század) jellemző úgynevezett Ozirisz-téglák, melyek viszont nem fából, hanem agyagból készültek, a földben lévő magvakat pedig gyakran kifejletlen állapotban hagyták. Az Ozirisz-ágyak és -téglák rendeltetése és szimbolikája tehát a háromdimenziós gabona-Oziriszekéhez hasonlított, részben azok elődei lehettek.

Khoiak-hónap
Ozirisz-fesztivál és felkészülés a sarjadásra

A gabona-Oziriszek készítése a Khoiak-havi Ozirisz-fesztivál templomi rítusaihoz köthető. Az ünnepségsorozat az áradás évszakának utolsó hónapjára (a mi naptárunk szerinti október-november), a Nílus visszavonulásával és a sarjadásra való felkészüléssel egy időszakra esett, és egy ősi mezőgazdasági ünneppel kapcsolódott össze.

Ahogy az istenek által a világ kezdetén létrehozott világrend (egyiptomiul maat) fenntartásának vágya minden egyiptomi kultuszban jelen volt, így ebben az esetben is, a meghaló és újjászülető istenséget ünnepelve az évenként elvégzett rítusokkal biztosították a teremtés megújulását, a kozmikus világrend fenntartását, ezáltal a bőséges termést, vagyis Egyiptom jólétét a következő évre.

Ozirisz-sírok Egyiptom-szerte

Az Ozirisszel kapcsolatos kultuszok első kimutatható jelei Abüdosz városához köthetők. Az abüdoszi Peker kerületben az 1. dinasztia uralkodójának, Dzsernek a Kr. e. 3. évezred elején épült sírját legkésőbb a Középbirodalomtól (Kr. e. 2. évezred első fele) Ozirisz sírjának tekintették, mely így az abüdoszi szent táj részévé, és a Khoiak-havi Ozirisz-fesztivál ünnepi körmenetének legfontosabb állomásává vált.

A Későkortól (Kr. e. 1. évezred második fele) országszerte elterjedtek az ún. Ozirisz-sírok: jellemzően minden templomkörzethez tartozott Ozirisz-sír. A mítosz egyik változata szerint ugyanis, miután Széth Ozirisz testét feldarabolta és szétszórta Egyiptom területén, Ízisz megkereste a részeket, majd darabokként egyenként eltemette őket. Ennek megfelelően Egyiptom-szerte jöhettek létre Ozirisz-sírok, a Khoiak-havi Ozirisz-fesztivált pedig minden templomkörzetben hasonlóan ünnepelhették.

A gabona-Ozirisz

A dendarai Hathor-templom tetőkápolnáinak feliratai szerint a gabona-Oziriszek készítését Khoiak-hónap 12. napján (október közepén) kezdték. Ekkor a templom papjai két fél Ozirisz-formába gabonamagvakkal kevert földet, jellemzően nílusi iszapot szórtak, majd 9 napon át tartó csíráztatás után a hónap 21. napján a magvak kihajtottak, a 22. napon pedig az elkészített múmiát ünnepi körmenettel a nyugati tetőkápolnába szállították, és egy éven át itt őrizték. Az előző évi gabona-Oziriszt a 30. napon temetési menetben a templomkörzethez tartozó Ozirisz-sírhoz vitték és eltemették.

A múmiavászon, a maszk és a koporsó

A halál pillanata utáni igen törékeny, átmeneti állapotban a múmiavászon, a maszk és a koporsó a test épségének megőrzését, valamint az elhunyt felismerhetőségét szolgálták, ami elengedhetetlen feltétele volt a halott túlvilágon való újjászületésének. A Középbirodalom korától (Kr. e. 2. évezred első fele) megjelenő, múmia formájú koporsók és kartonázs múmiamaszkok az elhunytat túlvilági alakjában ábrázolták. Nem csupán a test idealizált képmásai voltak ezek, hanem az isteni lénnyé vált halotti szellemet (ókori egyiptomi nyelven akh) is megjelenítették. Az átalakulást biztosító szájmegnyitási szertartást nemcsak a múmián, de a temetéskor a koporsón és a kultuszszobrokon is elvégezték. A földből és gabonából elkészített, 45-50 cm-es Ozirisz-figurát a mumifikált emberi testekhez hasonlóan múmiavászonba tekerték, a fejre maszkot illesztettek, majd a testet koporsóba helyezték.

A maszk

A budapesti gabona-Ozirisz aranyozott ezüst maszkja Oziriszt ábrázolja fején felső-egyiptomi fehér koronával, homlokán az őt védelmező felfújt nyakú kobrával (ureusz-kígyó), állán pedig isteni álszakállal. Az ókori egyiptomiak hitvilága szerint az istenek húsa aranyból, csontjuk ezüstből volt. Bár a legértékesebb nemesfémnek az Egyiptomban igen ritka ezüstöt tartották, az arany színét és ragyogását a napistennel társították, így a maszkok és más sírfelszerelések kiképzésénél, díszítésénél kedvelt anyag volt, csakúgy, mint az arany színét imitáló sárga festék.

A halotti maszkok mágikusan és fizikailag is védték a fejet, sérülés esetén pedig szimbolikusan helyettesítették azt. Idealizált ábrázolásmódjuk időtlenséget sugárzott, az elhunytat túlvilági, megistenült alakjában ábrázolták, az örökké tartó túlvilági életre készültek. A legkorábbi halotti maszkok az Első Átmeneti Korban (Kr. e. 22-21. század) jelentek meg, majd egészen a római korig az egyiptomi temetkezések jellemző darabjai maradtak.

A koporsó Sólyomfejes ikonográfiája

A gabona-Oziriszeket jellemzően sólyomfejes, antropoid (múmia alakú) koporsóba helyezték Szokariszra, a memphiszi temető sólyomistenségére utalva, akinek alakja halotti istenként Ozirisz, memphiszi istenként pedig Ptah, a memphiszi főisten alakjával fonódott össze.

A kompozit istenséget, Ptah-Szokarisz-Oziriszt ábrázoló szobrok a 25. dinasztia korától (Kr. e. 8–7. század) jellemzőek, a halottat mágikusan védelmező sírmellékletek voltak.

Sesonk trónörökös isteni kápolnát tartó (naophorosz) szobra Ptah-Szokarisz-Ozirisz sólyomfejes, antropoid ábrázolásával.

A koporsó dekorációja

A gabona-Ozirisz koporsója ugyan sólyomfejet és az arra jellemző arcfestést kapott, a fedél többi részén látható világos festésnyomok azonban az emberi koporsók alapvető részeit másolták le. Mindhárom alábbi példán, a budapesti gabona-Ozirisz koporsóján és két Harmadik Átmeneti Korból (Kr. e. 1. évezred első fele) származó koporsón is jól azonosítható a [1] paróka, az [2] uszekh-gallér, a [3] szárnyas védőistenség és a [4] központi függőleges szövegsáv halotti formula számára.

Ajánlott irodalom

Griffiths, John Gwyn: The Origins of Osiris and His Cult, E. J. Brill, Leiden, 1980.
Liptay Éva: Átváltozás Istenné. Koporsók és koporsótöredékek a Kr. e. 10-8. századból, Budapest, 2011.
Pinch, Geraldine: Egyptian Mythology: A Guide to the Gods, Goddesses, and Traditions of Ancient Egypt, Oxford University Press, New York, 2004.
Raven, Maarten J.: Four Corn-mummies in the Archaeological Museum at Cracow, in: Materiały archeologiczne 30 (1997), 5–12.
Schreiber Gábor: Az isteni sír, in: Ókor 7/1-2 (2008) 29–39.
Teeter, Emily:  Religion and Ritual in Ancient Egypt, Cambridge University Press, Cambridge, 2011.
Tooley, Angela M. J.: Osiris Bricks,  in: The Journal of Egyptian Archeology 82 (1996) 167–179.

Vége